bemutatkozunk zenészek és zenekarok referenciák parntereink
       
 
 
   
 

Vukán György - Szakcsi Lakatos Béla duo                                      

Vukán / Szakcsi: STANDARDS 2008. május 17. Zeneakadémia

A koncerten ez alkalommal közismert standardekre hallhattunk improvizációkat, két részben, mindegyik rész végén egy-egy meglepetés darabbal, melyeket a két művész az utóbbi hónapokban lezajlott óriási sikerű kinai és indiai koncertkörútjuk alkalmával komponáltak és játszottak : Chinese Song, Indian Raga.

_____________________________________________________________

 

A jazz és a klasszikus zene kedvelőinek egyaránt  páratlan élményben lehetett része 2007. április 20-án, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A mintegy 1200 fős közönség a koncert első felében a duó kétzongorás előadásából kapott ízelítőt, majd a Miskolci szimfonikusok kíséretében egy-egy saját szerzeményt adtak elő.

A koncert a maga nemében egyedülálló produkció volt, hiszen a zongoraművészek a kötött zenekari előadás mellett mindvégig improvizáltak.

 


Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2007. április 20.
fotó: © Kassay Róbert

kritika: http://www.kultissimo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=420&Itemid=80

A Thália Színházban, 2005. december 2-án rendezett zongoraest CD/DVD felvétele The Masters of Piano címmel jelent meg. A kiadvány kiadói áron, 4500,- Ft + postaköltség megrendelhető: info@hagymaprodukcio.hu, 20/372-89-77


 

- a koncert főtámogatója az  

                                                 

 
fotó: ©Kassay Róbert

 

Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz mértékadó művészei, nevük felbecsülhetetlen értékeket idéz a jazzkedvelő közönség számára. Szóló és kamarazenekari felállásban egyaránt sikeres produkciók egész sorát élvezhette a közönség előadásukban, mindkettejük nevéhez számtalan saját szerzemény kapcsolódik - köztük színházi és filmzenék is.

"Aki hallott bennünket együtt, azt mondta, hogy ilyen még nem volt, hogy két zongorista ennyire megértse egymást. Sok világnagyság zongorista játszik együtt, nagyon jók, de talán mégis rivalizálnak közben. Mi nem rivalizálunk. Nincsenek akadályok előttünk, egyszerűen leülünk és zongorázunk. Mi sem értjük, hogy működik ez." (Vukán György)

 
 

[Oldal tetejére]

 
  [E-mail] hagyma@hagymaprodukcio.hu
  [Telefon] +36/20/944-93-97 +36/20/372-89-77
  [Hagyma Produkció] 2051 Biatorbágy, pf. 45.